[ultimate_heading main_heading=”Iskolánk története” alignment=”left” main_heading_margin=”margin-bottom:30px;” margin_design_tab_text=””]
..Türelem, okosság, szeretet és nagy-nagy felelősség a gyerek iránt.” Ez volt vezérlő pedagógiai elve a kiváló pedagógus, közoktatáspolitikus, publicista Kemény Gábornak
Mai iskolánk jogelődjét 1966-ban alapították. Létrejöttét a Rózsa Ferenc Gimnázium zsúfoltsága tette szükségszerűvé. A Rózsa felsőbb évfolyamait arányosan szétválasztva áthelyezték a tanulók felét, így 13 osztállyal beindították az új gimnáziumi képzést. Az iskola épületét 1966 nyarán adták át 10 tanteremmel, 3 előadóval és szakszertárral, valamint 3 politechnika műhellyel. 1970-ben egy tornateremmel bővítették az épületet. Ez volt Békéscsabán az első versenyméretű terem, ahol 1982-ig rendszeresen szerveztek országos és megyei versenyeket.
Az eleinte csak Új gimnáziumként emlegetett iskola Kemény Gábor nevét 1970-ben vette fel.
Az iskolánkban elindult gimnáziumi képzést a városban másodikként középfokú szakmai képzésekkel bővítették, ennek sikerességét bizonyítja, hogy 1971-re az iskola teljes profilját a szakképzés határozta meg. Az első szakképesítést nyújtó képzésünk a géplakatos-gépészeti tagozat volt. Orosháza után másodikként az Új Gimnáziumban indult ez a szakirány, amely az iskola műszaki irányultságát hosszú időre megalapozta. Az 1967-ben indult földmérési tagozat az érettségi után széleskörű elhelyezkedési lehetőséget nyújtott a tanulóknak a földhivataloknál, geodéziai és kartográfiai vállalatoknál. 1974-ben ezt a képzést a Vásárhelyi Pál Szakközépiskolába telepítették át. A gimnáziumi-, a lakatos- és a földmérő osztályok mellett 1968-ban elindult az egészségügyi tagozat is. A képzés beindításának szükségességét és népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, hogy az első egészségügyi osztályra közel hétszeres volt a túljelentkezés. A szakra fiúk és lányok egyaránt jelentkezhettek. A fiúk ápolóként, mentőápolóként helyezkedhettek el. A képzés hamarosan kinőtte kereteit, 1975-ben az Iskolacentrumba költözött és Egészségügyi Szakközépiskola néven kezdte el önálló működését.
1971-ben elindult a közlekedésgépészeti-tagozat. A gépészeti- és gépjármű-technikai szakképzés tárgyi feltételeinek megteremtését már 1968-tól folyamatosan végezte az intézmény. 1970-ben három műhely összesen 288 m2 alapterülettel, modern gépekkel – emelők, szerszámgépek, füst- és gázelemző, dízel próbapad, autóvillamossági próbapad – felszerelve segítette a gyakorlati képzést. Az 1975-ben indított autóforgalmi ágazattal az iskola határozottan a közlekedés felé fordult. A képzés célja az állami közlekedési- és fuvarozó vállalatok részére a közúti személy- és áruszállítás szervezését magas szinten végezni tudó szakemberek biztosítása. A képzés beindításában, a tárgyi feltételek megteremtésében a békéscsabai VOLÁN vállalat nyújtott kiemelkedő pénzügyi, tárgyi és szakmai támogatást. Az iskolánkban folyó szakmai munka egyik elismerése volt, hogy 1979-ben a Kemény Gábor Műszaki Szakközépiskolában rendezték meg az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny területi elődöntőjét a gépjármű-technikai, a vasútgépészet és a hajózási szakközépiskolák részvételével.
Az autóforgalmi képzés helyett gépjármű-üzemi képzés indult 1985-ben. A képzés keretében iskolánk volt az egyik a két békés megyei szakközépiskola közül, aki elnyerte a technikusképzés jogát. A Közlekedési Minisztérium és a MÁV szakembereinek támogatásával 1987-ben beindították a vasútüzemi képzést. A MÁV jelentősen hozzájárult a technikai feltételek kialakításához. Ekkor érkezett az iskolába az első videó lejátszó és videó kamera.
A Körös Volán is támogatta az iskola tárgyi feltételeinek létrejöttét 1 millió forinttal, műhelyépítésre. Így a technológiai sort alkotó műhelyek száma hétre bővült.
1994-98 közti időszakban lehetőségük volt autóvillamossági képzés indítására is. Ez a képzés a mostani Trefort Ágoston Szakképző Iskolába került át. Ebben az időszakban két autószerelő, egy autóvillamossági szerelő és egy autóforgalmi technikus osztály képzése folyt. Egy épületszárny lebontása miatt csökkent a tantermek száma, így csökkenteni kellett az indítható osztályok számát is.
1998-tól az elmúlt évig az iskola egy gépészeti- és két közlekedési szakirányú osztályt indított szakközépiskolai majd 2019 évtől szakgimnáziumi keretek közt. Az intézmény a Békéscsabai Szakképzési Centrum tagiskolájaként működik.
A következő tanév már technikumként indul, öt éves osztatlan képzéssel, amely érettségivel és technikus szintű szakképzettség megszerzésével zárul. Indítandó szakjaink három ágazatban az alábbiak lesznek:
Közlekedésgépész ágazatban Gépjárműmechatronikai technikus (0201)(rég: autószerelő). Specializált gép- és járműgyártás ágazat 5 éves képzése. A képzésben résztvevő diákok elsajátítják a közúti járművek gépészeti és elektronikusan irányított egységeire vonatkozó műszaki állapotfelmérési, hibafelmérési és hibaelhárítási, illetve javítási, beállítási munkáira vonatkozó ismereteket.
Közlekedés, szállítmányozás és logisztika ágazatban Logisztikai technikus képzés (0202) Logisztika és szállítmányozás, valamint Vasúti árufuvarozás szakirányon. Ajánlott annak, akit érdekel a szállítmányozással kapcsolatos szervezőmunka, az árufuvarozás, a nemzetközi szállítás, a logisztikai tervezés. Munkája során fontos szerepet kap a kapcsolattartás és kommunikáció, idegen nyelven is.
A Közlekedésüzemvitel-ellátó technikus (0203) képzésen résztvevők a közlekedés közúti és vasúti szakmairánya közül választhatnak. A képzésnek célja pedig, hogy a tanulók megismerkedjenek a fuvareszközök személyszállításának illetve az árufuvarozásnak az előkészítési munkálataival.
Kereskedelem ágazatban Idegennyelvű ipari és kereskedelmi technikus (0204) szak indul szeptemberben. Az itt végzett szakembernek feladata az áruforgalom tervezése, irányítása, lebonyolítása, kontrollálása, az áruk adás-vétele különböző szintéren és résztvevőnek, különös tekintettel az online térre.
[/ultimate_heading]